Egyéb
Az Ikhtüsz, a Megváltó jelképe, egy hal
Jézus egyik alap jelképe a hal a bárány és a kereszt mellett. Ám ennek oka nem az asztrológiában keresendő!
Azt mindenki tudja, hogy az ókorban Jézust többféle szimbólummal is ábrázolták. A bárány vagy a kereszt a mai napig közismert, a pelikán a középkor során kikopott a köztudatból.
A hal azonban a mai napig Jézus egyik fő jelképe
Ennek okát általában két jelenségben szokták megtalálni:
- Jézus első tanítványai halászok voltak és emberhalásszá tette őket, illetve a hal és kenyér szaporítása is a nevéhez fűződik,
- Asztrológiai szempontból nagyjából Jézus idejében erősödött fel igazán a Halak korszaka.
Ezek a magyarázatok azonban másodlagosak.
A valódi indokot a szómágiában találjuk meg.
A cikk folytatása a tarsasag.org oldalon olvasható