• Angyalok Üzenete Neked Keddre: Fogadd el a jót!
    Egyéb

    Angyalok Üzenete Neked Keddre: Fogadd el a jót!

    Azt üzeni az őrangyalod, hogy ebben a hónapban létrejöhet az, amit már egy ideje szeretnél megvalósítani. Fogadd el a jót úgy, ahogyan eléd tárják az Égiek! Egész lényed épp fontos üzeneteket kap az isteni szférából. Ezért imában kérj egy pegazust az Égiektől, hogy segítsen jobban bízni a megérzéseidben, és késlekedés nélkül tudj cselekedni. Kérd, és fogadd el az IstenNő támogatását, és szerető útmutatását.

  • Az utolsó Tízmilliószoros nap 2019-ben 11.18-án, a mai nap van. Mutatjuk, mire készülj!
    Egyéb

    Az utolsó Tízmilliószoros nap 2019-ben 11.18-án, a mai nap van. Mutatjuk, mire készülj!

    2019.11.18. a negyedik tízmilliószoros nap 2019-ben. Te milyen manifesztálásokkal készülsz? A tízmilliószoros napok a buddhizmusból erednek, ahol minden évben, a holdnaptár szerinti dátumok idején emlékeznek meg Buddha egy-egy életeseményéről. A buddhista hit szerint ilyenkor minden cselekedet tízmilliószoros erővel hat A negyedik tízmilliószoros nap 2019-ben november 18-ára esik. Ez a Lhabab Düchen, amely a tibeti naptár szerint a kilencedik holdhónap 22. napjára esik, és Tibetben és Bhutánban széles körben megünneplik. A fesztivált más buddhista ázsiai országokban is ünneplik, köztük Sri Lankán, Mianmarban, Thaiföldön és Laoszon, ahol néhány héttel a tibeti és a bhutáni alkalom előtt ülik meg. A Tízmilliószoros napok tökéletes alkalmak a meditációra és pozitív gondolkodásra A pozitív gondolkodás azt…

  • Arkangyalkártya-kirakás
    Egyéb

    Mihály Arkangyalkártya-kirakás 11.18-24.

    Mihály Arkangyalkártya jóslás 11.18-24. Tudni akarod, mit üzen Neked Mihály arkangyal 11.18-24-re? Válassz egy kártyát megérzésed szerint, és utána nézd meg a választásod eredményét, az angyali üzenetet a hét egészére! Az angyalkártyák segítségével mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy felvegye a kapcsolatot az arkangyalokkal és az általuk képviselt fénytudattal. A jóskártyák a jövendőmondás egyik legősibb eszközének számítanak, amelyek Isten és az angyalok üzeneteit közvetítik számunkra. Ezeket a kártyákat az isteni fényesség és szeretet energiája hatja át, így biztosak lehetünk jótékony és pozitív hatásunkban és üzeneteik pontosságában. Minden egyes kártyát jó okkal, nem véletlenül húzunk ki. angyalaink és a spirituális vonzás törvényének jóvoltából a kihúzott lapok jelenlegi gondolatainkat és érzelmeinket tükrözik. És…

  • Angyalok Üzenete Neked Keddre: Fogadd el a jót úgy, ahogyan érkezik
    Egyéb

    Angyalok Üzenete Neked Keddre: Fogadd el a jót úgy, ahogyan érkezik

    Az angyalok azt üzenik, hogy ezen a héten létrejöhet az, amit már régóta tervezel. Fogadd el a jót úgy, ahogyan eléd tárják az Égiek! Hosszú ideje jársz tudattalanul is a Fény útján, ezért gyakran magányosnak érezheted magad, másnak, mint a többiek. A stressz ráncokat, testi feszültséget, rekedtséget és egyéb taszító tulajdonságokat okoz.

  • Angyali üzenet Neked Vasárnapra: Pozitív gondolataid teremtő erővel bírnak
    Egyéb

    Angyali üzenet Neked Vasárnapra: Pozitív gondolataid teremtő erővel bírnak

    Az angyalok azt üzenik, hogy jelen pillanatban megtörténhet az, amit már huzamosabb ideje meg akarsz valósítani. Pozitív gondolataid és vágyaidnak köszönhetően megjelenik életedben a gazdagság. Legyél nyitott mások ajándékaival és segítségével szemben. Ezért kérd a Neked szánt pegazust az Égiektől, hogy segítsen jobban bízni a megérzéseidben, és késlekedés nélkül tudj cselekedni. Rászolgáltál az Égiek támogatására, szeretetére és figyelmére.

  • Angyalok Üzenete Neked Péntekre: Bármely feszültség az élet áramlatával szembeni vergődés
    Egyéb

    Angyalok Üzenete Neked Péntekre: Bármely feszültség az élet áramlatával szembeni vergődés

    Bármely feszültség, amelyet átélsz, miközben azon erőlködsz, hogy rátalálj a boldogságra az élet áramlatával szembeni vergődés. Isten gyermekeként természettől fogva szeretetteljes és szerethető ember vagy (mint mindenki más is). Amint elkötelezed magad önmagad mellett, az univerzum a szeretetteljes elköteleződés további élményeit küldi számodra. Intuíciód olyan, mint egy vakvezető kutya, aki végigvezet a meghallgatásra talált imák ösvényén Zadkiel arkangyal segítségével elengedhetjük félelmeinket, és beengedjük életünkbe a változást. Megszabadulhatunk függőségeinktől és részfüggőségeinktől, amelyek csak gátolják a fejlődésünket.

  • Angyalmágia és a harmonikus számok 1.
    Egyéb

    Angyalmágia és a harmonikus számok 1.

    Az angyalok harmonikus számokkal is üzenhetnek nekünk. Hol és hogyan kapunk számot az angyaloktól az angyalmágiában? Az angyalok gyakorta számokkal üzennek nekünk. Ilyenkor azt a számot vagy számsort folyamatosan megjelenítik az életünkben, vagy pont a megfelelő pillanatban bukkan fel. Az üzenetet megláthatjuk egy házszámban, egy árcédulán, egy telefonszámban, egy autó rendszámtábláján, a telefonunk kijelzőjén, az órákon, vagy egy papírdarabon – tehát bárhol. Az angyalmágiában az angyali üzenetek jellemzője, hogy vagy abban a pillanatban bukkan fel a számsor, amikor felteszünk egy fontos kérdést, vagy jelentős döntést hozunk, vagy ha változásra akarnak bírni az angyalok, akkor legalább háromszor megkapjuk őket. (Kép forrása)

  • Angyalok gyógyító üzenete Hétfőre: Bízz az érzéseidben
    Egyéb

    Angyalok gyógyító üzenete Hétfőre: Bízz az érzéseidben

    Bízz az érzéseidben, és hozz döntéseket arról, hogy mi a legjobb számodra. A Nap-beavatással járó szellemi siker, amit elértél, jelenti az igazi győzelmet. Az élet öröme és tejessége mindig is körülvett. A szellemi szeretetnek (Metatron) és lényünk női és férfi oldalának (Sandalphon) az isteni egységbe való beolvadása a cél. A más élőlények iránti szeretet, tisztelet és együttérzés elősegíti a különböző növényi, állati, emberi, ásványi és angyali tudatszintek összenövését. Lényednek csak egy kis része jelenik meg az élet színpadán, és merészkedik ki a világba Valamit elfogad ezért, és így része a végtelen alkotó körforgásnak. Mindig tartsd észben, hogy az ima és a pozitív érzések javítják a helyzeteket, míg az aggódás rontja.…